HungarianMagyarRomanianRoEnglish (UK)

IMAGE GALLERY

FALUNAPOK 2016

VIRÁGOK BODOKON

SCHENGEN II.

INFO

Numarul unic pentru
apeluri de urgenta este 112

 112

Facebook Like Box

Măsuri de mediu și climă

Kecskeméti orvoscsapat végzi a vizsgálatokat

(Egészségügyi szűrés Sepsibodokon)

2015. szeptember 9.
 
Albert Levente felvétele
Albert Levente felvétele
 Még jó néhány nap van hátra tanévkezdésig, de a sepsibodoki Henter Károly Általános Iskolában akkora a nyüzsgés, mintha már becsengettek volna. Nem gyermekek és tanítóik, tanáraik, hanem orvosok, asszisztensek és helyi lakosok népesítik be két napja a folyosókat, tantermeket. A Bács-Kiskun Megyei Kórház közel húsz főnyi önkéntes csapata végez öt napon át ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat a község lakói körében.
Tíz különböző szakrendelőben és a rögtönzött laboratóriumban fogadják a pácienseket.
ORVOSOK
 Fodor Etelka nem tud semmilyen betegségéről, azt mondja, ez nagyszerű lehetőség, nem akarta kihagyni, EKG-ra és visszér-vizsgálatra jelentkezett. Béres András sokat betegeskedik, baj van a szívével, gyomrával, azért vesz részt a vizsgálatokon, mert szeretné összehasonlítani az itt észlelteket azzal, amit már korábban mondtak neki az orvosok. Bartók Mónika elsősorban a laborvizsgálatokért jött, vérszegény, és akarja tudni, jelenleg milyen a helyzete. Orbán Erzsébet nőgyógyászati problémával érkezett, de feliratkozott EKG-ra és laboratóriumi vizsgálatokra is, mert „ez olyan nagyszerű lehetőség, amiről nem maradhat le az ember”. Incze Zsuzsánna sorolja a betegségeit, már régóta sok mindennel kezelik, szerinte valószínű, hogy újat nem mondanak, de elvégeztet néhány analízist, mert szeretné összevetni az adott próbák eredményeit a korábbiakkal.
 Ádám Piroska szerint is „jó, hogy jöttek az orvosok”, ő is többféle vizsgálatra iratkozott fel. Daragics Piroska nőgyógyászhoz jelentkezett be, kislányával pedig a gyermekorvoshoz, és ott derült ki, hogy gyermekének gyenge a szeme, szakorvoshoz kell fordulniuk. „Nagyon örvendek a lehetőségnek, mert „nehéz minden alkalommal küldőpapírért menni a családorvoshoz, előjegyzésért és sorszámért Szentgyörgyre, majd még egyszer vissza a szakorvoshoz”. Lunguly Emma vérvételre, EKG-ra és ultrahangra kért belépőt, szerinte is „nagyszerű, hogy házhoz jöttek az orvosok”.
 Tizennégy szakorvos, négy asszisztens, egy informatikus és három gépkocsivezető alkotja a kecskeméti csapatot, akik az egészségügyi államtitkárság támogatásával, de önkéntes alapon vesznek részt a szűrőprogramban – tudtuk meg dr. Svébis Mihálytól, a Bács-Kiskun Megyei Kórház igazgatójától, aki elmondta, ez a tizedik erdélyi útjuk, korábban Hargita megyei településeken végeztek szűrővizsgálatokat, először rendezték be ideiglenes rendelőiket Háromszéken. Ez nem is kis munka, hisz a jelentkezők regisztrálásától kezdve minden olyan lépésre megoldást kellett találni, ami egy szokványos járóbeteg-rendelőben történik. Még egy tizenöt számítógépből álló informatikai rendszert is kiépítettek a különböző szakrendelők nyilvántartásának összekötésére, a program végén naponta összesítik az adatokat, majd a teljes dokumentációt, az összes leírással, eredménnyel együtt átadják a helyi családorvosnak, a megvizsgált személyek pedig távozáskor kapják kézhez saját eredményeiket.
 Mindez óriási csapatmunka, ami az iskola személyzete és személyesen Istók Judit igazgató, Fodor István polgármester, dr. Incze Réka családorvos nélkül nem valósulhatott volna meg – szögezte le dr. Svébis Mihály, aki még a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőségével is egyeztetett, hogy a sürgősnek ítélt további vizsgálatokra, beavatkozásokra fogadják az általuk küldött pácienseket. Ilyen esetük már az első napon adódott, dr. Sántha Beáta fül-orr-gégész szakorvos, aki másodszor csatlakozott a csapathoz, mert azt látta, hogy a kollégái feltöltődve, sok élménnyel érkeztek haza az erdélyi szűrőutakról, egy hallásvizsgálatra jelentkezett középkorú férfinál fedezett fel garati daganatot, „ami a páciensnél eddig nem okozott panaszt, és ha időben megtörténik a műtéti beavatkozás, akkor az illető meggyógyulhat és teljes életet élhet”. Sántha doktornő elmondta, rendkívüli az emberek viszonyulása hozzájuk, „emiatt könnyebb az együttműködés és a vizsgálat is.” Dr. Szabadkai Gábor sebész negyedszer jön Erdélybe önkéntesként, azt mondja, nagy szeretettel veszik körül őket itt az emberek, hozzá főként visszérproblémával, ízületi panaszokkal, sérvvel jelentkeznek. A hétfői és tegnapi vizsgálatok alkalmával nem volt kirívóan sok a magas vérnyomású beteg, de a koleszterin- és a trigliceridszint általában emelkedett, ami a táplálkozási szokásokkal, a nagy mennyiségű zsír és hús, valamint kevés zöldség fogyasztásával függ össze – véli Svébis igazgató.
 Első nap százharmincan fordultak meg a sepsibodoki iskolában berendezett ideiglenes egészségügyi központban, tegnap délig hasonló volt a forgalom, de a kecskeméti csapat arra számít, mától még többen érkeznek, mert korábbi útjaik tapasztalatából tudják, hogy aki náluk megfordult, az elmondta a szomszédnak és így terjedt a hír a lehetőségről, mígnem lassan az egész falu megmozdul.
 Ma és holnap várják az oltszemieket és a zalániakat, pénteken azokat a bodokiakat, akik első két napon nem jelentkeztek, de ez a rend nem ennyire szigorú, a község bármely lakóját megvizsgálják, aki hozzájuk fordul – mondta az orvoscsapat vezetője.