Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Tizenhét romániai és magyarországi fogat nevezett be a nemzetközi fogathajtó versenyre, amelyet július 2-4. között szervez meg az oltszemi maratonhajtó pályán a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa, a Román Lovas Szövetség és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.

Nemzetközi fogathajtó verseny Oltszemen

Nagyon egyedülálló dolgot csinálnak ebben a székely faluban!

„Néhány éve Bodok község és a megyei önkormányzat egy olyan fogathajtó pályát épített Oltszemen, amely nemzetközi mércével mérhető, általa minőségi szintre emeljük a lóversenyeket, fogathajtó versenyeket. Ilyen szempontból nemcsak helyi összefogást tudunk említeni, hanem megköszönjük ezzel az alaklommal is Dr. Nagy István agrárminiszternek azt a nagylelkű adományát, mely által egy vérvonalat hoztunk vissza Székelyföldre, és amely eredményeként a székely lovassportot, lószeretetet magasabb szintre tudjuk emelni. Ez a nagylelkű adomány egy gyönyörű fedezőmén abból a kisbéri vérvonalból, amelynek eredete Oltszemen gyökerezik” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke. 

Fodor István, Bodok község polgármestere kiemelte, hogy két év után, idén rekordszámú fogathajtó jelentkezett be a versenyre. „Korábban még egyszer sem nevezett be ennyi fogat, tizenhat kettősfogat, valamint egy négyes. Újdonság, hogy ebben az évben magyarországi versenyzők is próbára teszik magukat a pályánkon, melynek hírneve a határon túlra is eljutott” – tette hozzá a polgármester.

A harmadik nemzetközi fogathajtó verseny pénteken, 10:30-kor a Rétyi Fúvószenekar fellépésével veszi kezdetét, 11 órától Szemafor Széltoló kisbéri-félvér hivatalos bemutatását követően 11:30-tól az esemény díjhajtással folytatódik. Szombaton, 11 órától a maratonhajtással indul a program, majd 14 órától látványos lovas kaszkadőr bemutatót láthat a közönség, 16 órától pedig fellép a Titán zenekar. Vasárnap, 12 órakor akadályhajtáson mérik össze tudásukat a fogatok, majd 14 órától a díjátadás veszi kezdetét. A rendezvény alatt állandó programként gyerekudvar várja a kicsiket, a felnőtteket pedig kézműves vásár, illetve lacikonyha. Az esemény az érvényben lévő járványügyi korlátozásoknak megfelelően látogatható, ennek értelmében azok vehetnek részt, akik a rendezvény előtt legalább 10 nappal megkapták már mindkét oltásadagot, vagy egy 72 óránál nem régebbi, negatív RT-PCR tesztet, vagy egy 24 óránál nem régebbi negatív gyorstesztet tudnak felmutatni.

Search

Language